RUHAGYŰJTÉS és Erzsébet napi RUHAOSZTÁS
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Karitász Csoport az idén is szervez ruhaosztást november 12-én és 13-án, azt megelőzően pedig november 5-én és 6-án ruhagyűjtést.
Kérjük, hogy csak jó állapotú, téli, meleg ruhákat, cipőket, csizmákat hozzanak! Nemek szerint, illetve kor és méret szerint szétválogatva, felcímkézve!
RUHAGYŰJTÉS
Amit kérünk:Csak jó állapotú, téli, meleg ruhákat, cipőket, csizmákat hozzanak!
A fenti adományokat november 5-én, szombaton 9-13 óra között és november 6-án, vasárnap 9-12 óra között várjuk a Szent László házba!
Fontos!!! Nemek szerint, illetve kor és méret szerint szétválogatva, felcímkézve hozzák a ruhákat! Csak így tudjuk átvenni!
Rossz állapotú, szakadt, nem tiszta, illetve nyári ruhákat ne hozzanak, mert nem áll módunkban átvenni! Kérjük, hogy ne hagyjanak az épület mellett ruhákat, mert nem áll módunkban azokat átvenni! (Korábbi években voltak ilyen jellegű rossz tapasztalataink... Előre is köszönjük megértésüket, segítségüket!)
RUHAOSZTÁS
Ruhaosztás november 12-én, szombaton 9-13 óra között, illetve november 13-án, vasárnap 9-12 óra között lesz megtartva!
Cím: Szent László ház (Budakeszi, Fő utca 206.)
Előre is köszönjük segítségüket!
Karitász csoport